Ó, HOGY AZ A….!!!

Césonka egy konyhai analfabéta. Tudtad?

Mégis könnyebb kimondani így, mintha egyes szám első személyben ostoroznám magam!

Könnyűnek tűnt a lecke. Karalábéfőzelék! A francba, arról nem volt szó, hogy az aprítás során a mosogatótól a tűzhelyig repkednek a karalábédarabkák! Hol van az leírva, hogy hogyan kell egy karalábét ügyesen feldarabolni? Az ilyen hülyének, mint én, tessék a szájába rágni! Na és a hagymapucolás? Gondosan beszereztem előre az eldobható gumikesztyűket, gondolván a lemoshatatlan hagymaszagra. Belevágtam a kis hagymaaprítómba a nagyobb darabokat, aztán mikor onnan kibányáztam a már feldaraboltat, természetesen dőlni kezdett a könny a szememből, ami nem csoda, mert egyébként is siralmas volt, amit műveltem..:) Na de azt meg elfelejtettem, hogy szemüveg is van rajtam, és az ingem szárával próbálva a szememet megközelíteni, a szemüveget jól belesodortam a szemetesbe, ahol a karalábéhéjat gyűjtöttem. Sebaj, végül beleszenvedtem az egészet a lábosba, na de a végén meg ugye jön a rántás. Tejföl, liszt, és visszamerni egy kis levet. Na de az arányok..? Persze, hogy utána kellett pótolnom egy kis lisztet, az meg jól becsomósodott majdnem, erre hevesen próbáltam elkeverni, aminek következtében az ingemről is láthatja bárki, mi volt a mai vacsorám. Na és akkor még nem beszéltünk az ízesítésről, Só, cukor. Igen? Mennyi? Ha még egyszer azt olvasom egy szakácskönyvben, hogy „érzéssel”, beleaprítom a papírt is a kajámba. Anno füstölögtem ezen kiváló kolleganőmnek Hegyi Barbarának is, épp amikor írta az azóta megjelent isteni szakácskönyvét, és azt mondta, ennek hatására pontos mennyiségeket közöl a könyvben. Kontrolláltam, igaz . Bár a 10 perces szilvás gombóc mindegyike szétfőtt nekem még nyáron, amit az Ő receptje alapján csináltam, de erről legkevésbé Ő tehet. Na vissza a karalábéfőzelékemhez. Végül nem is lett olyan rossz, és nagy fantáziával egy kis bacont sütöttem mellé. Attól meg kifüstölődtem a konyhából. És még megkérdezi valaki, hogy miért nem főzök? Lássuk be, bár megnyertem egy vacsoracsatát, ahol puskából véletlenül sikerült valamit kotyvasztani, de egyébként nincs nagy érzékem a főzéshez. Meg kedvem sem.Macera, sok a kosz. Azt hiszem, alapos csalódást keltenék Bennetek, ha hallanátok engem ilyenkor. Úgy káromkodom, mint egy kocsis. Remélem legalább a 25.i karácsonyi ebéd előkészületeinél tudom türtőztetni magam, mégis csak karácsony, ugyebár. Na de ott meg tutira megyek, a nővérem hozza a töltött káposztát, azt csak melegítem, az menni fog, és aztán jön a produkcióóóóó, az én stíriai metéltem. Ez már 20 éves tapasztalat az életemben, igaz mostanában csak a család eszi egy évben egyszer, de ne akarjanak telhetetlenek lenni!:)

Lassan annyi élményem összegyűlik, hogy írhatnék egy antiszakácskönyvet. Hogyan ne csináljuk?:-) Ma úgyis könyvírási lázban égnek a celebek. Huszonéves emberek könyveket készülnek írni az életükről. Annyi dolog már az én konyhámban is történt ennyi idő alatt, mint ami,könyvhöz méltóan emlékezetes az Ő életükben, vagy nem..?

Drágáim, jelzőket nem aggatnék a karácsonyra, mert már az is modoros, ahogy „békés” vagy „áldott” ünnepeket szoktunk kívánni. Egyszerűen csak azt szeretném, ha mindannyiotok érezné és átélné a szeretetet és nem csak ezen a 3 napon, hanem egész évben, mert az egésznek csak akkor van értelme!

Césonka szeret Benneteket!